Örök szerelem, 18. rész

Én egy szürke farmert vettem föl sárga csíkos pólóval , Lilly pedig egy piros rövidnadrágot kék harisnyával és pántossal. Lewis is szeretett volna jönni, de mondtam neki, hogy még legalább péntekig pihenjen. Azt a két órát kibírja nélkülem, meg azért ígértem is neki cserébe ezt-azt…

Magunkra kaptuk a kabátjainkat, és mentünk a nem messzi főtérre. Bementünk a VIP részlegre, ahol Sebi már harci díszben feszített. Lepacsiztunk, utána ült is bele a Red Bull-ba és füstölte a gumikat. Egy kissrác jött oda hozzánk:

- Lilly? – nézett rá.

- Szia Fabi! Ő itt a legjobb barátnőm, Brit, Brit ő pedig itt Fabi, Sebi öcsije… múltkor a nagydíjon találkoztunk.

- Heló! – intetttem felé.

- Szia! Remélem van kedvetek velem egyet kisautózni! – mutatott felénk fenyegetőzve.

- Na, jól van… de csak egy 10 percre! – adtuk be a derekunkat.

Kiosztott mindenkinek egy kis verdát, nekem egy Ferrari Italia jutott.

Asztalok és székek jelezték a pálya szélét. Szerencsére egy kisebb fal választotta el a VIP vendégektől, így nem sokan tudtak a nagy versenyről.

Sokat előzgettünk, mind álltunk az élen legalább 4-szer, ám az utolsó kanyarba mindhárman egyszerre érkeztünk, de a csatát mégis a kölyök nyerte hajszálnyival.

- Gratulálok csajok! A második és harmadik hely is még dobogós! – mondta önelégülten.

- Hagytunk csak nyerni… tudod, a felnőttek mindig ezt csinálják… - próbáltam mentegetőzni.

- Aha… persze… - nem voltam valami hatásos.

Lilly telefonja csörgött. Sebi volt az.

- Szia! … A paraván mögött… Igen, velünk van ő is… - gondolom Fabit kérdezte. A kissrác még mindig az autóját nézegette és az a Vettel-s vigyor virított az arcán… Nem fáj még?

Ekkor lépett oda az idősebbik vigyori.

- Sebi! Képzeld, legyőztem őket!

- Adj egy ötöst! – kacsintott rá és pacsiztak egyet.

- De amúgy nagyon szoros volt – mosolygott felénk Fabi.

Szóltak Sebinek, hogy mehet autogramosztásra, a csapat pedig elkezdett összepakolni. Csörgött a telefonom, Lewis volt az:

- Szia! Mikor jöttök már? Így egy unalom itt minden…

- Már mindjárt végez Sebi, és rohanunk is! – lassan már mint egy ovis, aki nem bírja ki a mamája nélkül…

Sebi tényleg gyorsan végzett, utána elbúcsúztunk Fabitól, mert neki másnap suliba kell mennie, és ment vissza a csapattal Milton Keynes - be, ahol a Vettel szülők várták.

- Szia Fabi! Aztán ne nagyon csapd a lányoknak a szelet! – simította meg a fejét Lilly.

- Az öcsém, tudja hogy kell bánni a nőkkel! – világosított fel minket Sebi. Ha ő mondja…

Fogtunk egy taxit, és mentünk hozzánk. Lewis már a ház előtt várt minket:

- Azt hittem már sosem értek vissza! - ölelt meg.

- Hello Lewis! Hogy vagy? – kérdezte Seb és kezet fogtak.

- Szia Seb! Asszem megmaradok… ilyen kényeztetés mellett…  - holnaptól mosogat, az tuti xD

- Mit csináljunk a nap további részében?  - kérdezte Lilly.

- Ha jól tudom, ma játszik a United a Bayern ellen – azért szeretem a focit is. Na meg persze itt is van 2 nagy focicsapat, így aki itt lakik, annak a vérében van. Régebben, amíg több időnk volt, gyakran kijártunk, de mostanában már csak az egyhetes pihik alatt szoktunk néha kimenni, amikor már fáj a hátsónk a sok heveréstől.

- Komoly? A Bayern a kedvencem! – ez nem semmi kijelentés… legalább nem Manchester közepén kiabálna!

- Szerintem menjünk be, még mielőtt letámadnak a járókelők! – invitáltam be a kis csapatot a házba.

A letámadás meg volt, de csak a kutyusok részéről. Senki sem sérült meg, az agybaj meg már nem újdosnág.

A nagy csata után mindenkinek öntöttem egy kis narancslevet, aztán levágtuk magunkat a kanapéra.

- Hánytól lesz a meccs? –kérdezte Lewis.

- Nyolctól kezdődik, de már félkor jobb odamenni, mert azért gondolom, sokan lesznek.

- Most 4 óra. Addig a New Moon? – nézett rám Lilly kiskutyaszemekkel. Egyfolytában, mióta megjelent, ez megy… Először is csak Loren (azaz a filmben Alice) miatt néztem meg, de Lilly nem szeret egyedül DVD-zni, így mindig megadom magam.

A film végére sikerült elaludnom, csak este nyolc után ébredtem fel Lewis karjai közt. A mai meccsnek annyi... de ahogy látom Lillyék elmentek…

- Jaj, sikerült bealudnom! Na mind1… Te nem aludtál?

- Nem, csak téged néztelek, olyan kis ártatlan vagy alvás közben… - kezdett apró puszikat adni a nyakamra. Mire én megállítottam.

- Biztos vagy benne?

- Egészen biztos! – és kezdte lassan leszedni rólam a pólóm.

Ekkor valaki csengetett.

- Ha megtudom ki az, kinyírom… – sóhajtottam Lewis fülébe. Visszahúztam a pólóm, és mentem ajtót nyitni.

Amikor kinyitottam, egy vörös hajú lányt láttam meg. Ismerős nekem…

- Szia! Most költöztem ide, szemben levő házba, és gondoltam, üdvözlöm az új szomszédokat! Carmen Paige vagyok! – Carmen? Tudom már! Gimiben 2-vel fölöttem járt, és hát, nem voltunk nagy barátnők… nem is voltunk barátnők… ha pontos akarok lenni, ki nem állhattuk egymást… Pasi volt a háttérben… De hát bizonyára azóta ő is megváltozott

- Heló! Én Brit Granger vagyok. Ugyanabba a gimibe jártunk!

- Tudtam, hogy ismerős vagy valahonnan! De ugye már nincs harag? – kérdezte mosolyogva.

- Dehogy! Bejössz? – invitáltam őt be. Remélem már tényleg megváltozott!

- Nem, csak beköszöntem…

- Ki az? - jött oda Lewis.

- Carmen vagyok, az új szomszéd – mondta csillogó szemekkel Lewis-t méregetve. Nem változott, tévedtem…

- És épp menni készült! – csuktam be az ajtót

- Remélem még találkozunk, Lewis… - hallottam még halványan a hangját. Valakinek mindig kell a gonosz szerepe…

Visszamentünk a nappaliba.

- Na, hol is tartottunk? – kapott kézbe Lewis, és mentünk fel a hálóba…

Carmen: 

A ház: