Reggeli után Sebi és Lilly kitalálták, hogy már most elmennek Japánba (pedig még csak péntek van, és jövőhéten lesz a futam), ezért bepakoltak gyorsan, mi pedig Lewis-szal kikísértük őket a reptérre.
- Aztán óvatosan a kajákkal! – integettem nekik. Mondjuk szerintem nem mindenkinek olyan a gyomra, mint nekem, de azért jobb, ha odafigyelnek.
Már a kocsiban ültünk és mentünk hazafelé, mikor a gépük kezdett felszállni.
- Figyi, nem megyünk el mi is valahova? – fordult hirtelen felém Lewis csillogó szemekkel.
- Mert? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Mert már nem bírom ki egy helyben – nézett az egyre távolodó repcsi felé.
- És hova mennél? – érdeklődtem meg az uticélt.
- Van egy világtérkép a kocsiban? – világtérkép???
- Azt hiszem – kezdtem el kutatni, mire találtam valami sima térképet.
- Most csukd be a szemed és bökj rá egy országra! – vonta meg a vállát.
- Hát jó… - egyeztem bele, és elkezdtem körözgetni a mutatóujjammal a térkép felett. Nyugat? Kelet? Merre? Hmmm… legyen valami Dél-Amerikai állam, ott legalább jó idő van, és nem esik sokat az eső, mint nálunk… akkor a térkép bal alsó része valahol… és… kinyitom a szemeim… - Cuba!
- Cuba? Oké. Gyerünk! – tért meg hirtelen, és ismét a reptér felé vettük az irányt.
- Mi? Most? – és még a női logika a fura…- be kéne pakolni meg minden…
- Majd ott veszünk ruhákat! – szép lesz a Cuba-i ruhatáram, az biztos!
- A következő gépek csak 1 óra múlva indulnak, úgyhogy fordulj meg, mert én nem fogok annyit várakozni! – vágtam be a durcit.
- Nem kell várnunk – vigyorgott és mutatott egy kisebb gép felé, - reggel hívtam Larry-nek, hogy hozza el a magángépemet ide, és tankolja meg jól, mert sokat repülünk… - szállt ki a kocsiból, mire én is gyorsan kipattantam.
- Te ezt már reggel kitervelted? – bámultam, mint borjú az újkapura…
- Igazából az ötlet vacsi után született meg a fejemben – biztos a fűszerezésben volt a bibi…
- Jaj, még itt színészkedsz is nekem… De meg kell hagyni, jól csináltad… - kacsintottam felé.
- Tudod, az álmom egy James Bond film! – mondta határozottan, és összekulcsoltuk a kezünket.
- Nekem meg ez így egy napra sok – és még csak reggel van… - akkor hívok Rosie néninek, hogy megint vigye át a kutyusokat…
Kitárcsáztam tehát Rosie nénit, megbeszéltem vele a dolgokat, és oda léptünk a pilótához.
- Larry Cabot vagyok, üdvözlöm a fedélzeten kisasszony! – segített fel a gépre egy 40 év körüli férfi. Ő a kapitány… gondolom…
- Brittany Granger, örülök – nyújtottam neki a kezem.
- Jó napot, Mr. Hamilton! – fogtak kezet, - az uticél?
- Neked is Larry. Kössz mégegyszer, hogy ide repültél. Az uticélunk pedig Cuba!
- Cuba? Rendben. Akkor Havannában lesz a leszállás. Az út kb. 12-13 óra lesz. Addig is helyezzék magukat kényelembe hátul, én pedig kikérem a toronyból a felszállási engedélyt.
- Hé, Larry! – szólt utána Lewis, mert már elindult a pilótafülkébe, - a megbeszélt dolgok itt vannak? – miféle megbeszélt dolgok?
- Igen, a hátsó szekrénynél találja. Kellemes utazást! – és becsukta maga mögött az ajtót.
- Lewis, miféle dolgok? – kérdeztem, mert gőzöm sincs…
- Hát csak ez meg az… - legyintett a kezével, utána átkarolt, és leültünk hátra.
- És, mit csináljunk Cubában? - bújtam hozzá.
- Hmm…lenne jópár ötletem… - vigyorgott rám, mint a tejbetök…
- Azt elhiszem! – húztam végig az ujjam a mellkasán, - mi lenne, ha felfedeznénk egész Havannát gyalog?
- Gyalog? – vágott valami szörnyű kétségbeesett képet, amin muszáj volt nevetnem, - az egészet? – ki az élsportoló nem tudom…
- Hát, te unatkoztál Manchester-ben…
- Még egy kirándulóbusz is jó tele turistával… na de gyalog…
- Nem lehet minden napot ágyban tölteni meg kényelmesen elautókázni! Még a végén pocakot is eresztesz, aztán nem férsz bele a Mekibe… - ez tuti hogy hatásos…
- Igazad van… Oké… Gyaloglunk! – megmondtam…
- Ezt megbeszéltük! Én azt hiszem, alszom egyet, mert még HOSSZÚ út ÁLL előttünk…
Hamar el is aludtam, mert elfáradtam a semmibe… mindig ez van… még ha csinálnék is valamit…
Nem volt valami kényelmes a hely az alvásra, így 3 óráig csak ide-oda forgolódtam álmomban, ami pihenés helyett még jobban lefárasztott. Lewis megint elaludt, valahogy ez mindig átragad rá… ha én elalszom, előbb-utóbb ő is xD
Odabújtam inkább hozzá, ő pedig automatikusan átölelt… na így jobb lesz aludni, az tuti…
Körülbelül 4 óra alvás után felébredtem, kinéztem a tájra, amiből főleg csak a fehér felhőket láttam, és pár perc múlva Lewis is felébredt.
- Régóta fenn vagy? – kérdezte egy nagy ásítás után.
- Előbb ébredtem én is – mondtam még mindig az álmos hangomon.
- Mindjárt jövök – simította meg a vállam, és elment valahova. Kb. fél perc múlva 6 óriási dobozzal jött vissza.
- Mik ezek? – kérdeztem, - csak nem az a bizonyos dolog, amiről felszálláskor beszéltetek?
- De. Az. Fején találtad a szöget! Na és vajon mit rejtenek a dobozok? – rakta le a dobozokat elém, ő pedig mellém ült.
- Nem tudom. Még nem fog az agyam. Mik ezek?
- Társasjátékok! Ha rövidebb utakra megyek a géppel, amelyek alatt úgysem lehet aludni, mindig jön azért valaki és játszom vele. A kedvencem a Monopoly – mutatta, - ugye játszunk egyet? – bociszemek. Próbáltam nem röhögni…
- És még Sebi a kisgyerek, mi? - röhögtem el magam hangosan.
- De…
- Jaj, te – adtam egy puszit az arcára, - mondj még egy pilótát aki társasozik repülés alatt!
- Például Raqu és Nando is kártyáznak a gépeken… - mondta egyből.
- Komoly? Nekem ez mára már sok xD Na, akkor játszunk egyet! Én vagyok az autóval :D – foglaltam le rögtön a kis bábut.
- Oké, nekem pedig jó lesz a kisvonat… kezdesz?
A maradék 2 óra alatt mindhárom játszmát megnyertem, ami miatt eleinte durcizott is, de hát… ez van!
Miután sikeresen landoltunk, elbúcsúztunk Larry-től, fogtunk egy taxit, és elmentünk a legközelebbi szállodához.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése